20.2022.10.27 15:39


19.Cserenkó Gábor2016.04.19 14:12
A Stációk a bajai Szent László ÁMK-banrnrn2016.04.04 15:20 | Cserenkó Gábor rnrnFarkas Tibor szobrászművész munkáiból nyílt tárlat a Szent László ÁMK-ban március 17-én. Kiállítása fő részét a 15 állomásból álló Keresztutat, Jézus passiója, a Kálvária képezi. A szerbiai Péterréve római katolikus templomának készített domborművek terveit, pitkrétával készítette el az alkotó még 1999-ben. Ezek a tervek láthatóak május 8-ig a bajai intézmény ebédlőjében.rnrnTekintsünk végig a képeken. Az első stáció Jézust és Pilátust ábrázolja, amint utóbbi kimondja a halálos ítéletet. Érdemes megnézni a helytartót. Arcán mintha maszk lenne, és ebben döntene Jézus sorsa felől. Ugyanakkor a kéztartásával azt sugallja nekünk, hogy mennyire nehéz is ez a döntés, mennyire nehéz az ítélet.rnrnA második stáción Jézust látjuk, amint vállára veszi a keresztet. A kép nézőjére tekint, talán valami választ várva. Így részesei leszünk a történetnek mi is. Mögötte parancsot teljesítő, érzéketlen közkatona.rnrnrnA harmadik állomás azt ábrázolja, amikor Jézus először esik el a kereszt súlya alatt. A szenvedő Krisztus fölé hajoló római katona révetegen bámul maga elé.rnrnA negyedik képen azt látjuk, hogy anyjával találkozik. Szűz Mária jelenléte a keresztúton megrázó. Óvó, féltő karjukkal kapaszkodnak egymásba, s az anya némán nézi a fiát. Fájdalma hatalmas, szomorúsága végtelen.rnrnCirenei Simon – igaz, nem önmagától – az egyetlen, aki a cipelésben segít Jézusnak a Keresztút során. Rövid ideig viszi vele az egyre nehezebb, súlyos keresztet. Ezt ábrázolja az ötödik stáció.rnrnrnA hatodik állomásnál Veronikát láthatjuk, aki a kendőjét nyújtja Krisztusnak. Jézus és a lány helyzete jól mutatja a tanító-tanítvány szerepeket. Míg a lány áhítattal, imádattal tekint mesterére, addig Jézust bölcs, tapasztalt embernek látjuk, olyannak, akire oda kell figyelni. Jézus megnyugtatva pillant le az extatikus állapotban lévő lányra.rnrnA hetedik állomás azt ábrázolja, hogy Jézus Krisztus másodszor esik el. És talán Kajafás az, aki lelketlenül nézi. De lehet más is a helyi főurak közül. A hogyan-nézés fontosabb, mint az, hogy ki néz.rnrnA nyolcadikon Jézus szól a síró asszonyoknak. Vigasztalja az együtt érző nőket, akik feldagadt sebeit lemossák.rnrnrnEzután láthatjuk a harmadik esésről szóló képet. A római közkatona – egy másik – szégyenkezve elfedi az arcát, hogy ne ismerje fel a tömeg. Ez látható a kilencedik stáción.rnrnTizedik állomás: Jézust megfosztják a ruháitól. A rezignált ember, aki megtette a hosszú utat, elérte kivégzése helyét. Szomorú szemei éreztetik a következő stációnál elhangzott mondatot: „Bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek! ”rnrnA tizenegyedik stáció örökíti meg a keresztre feszítés pillanatát. Az érzéketlen katona és a ránk tekintő Jézus kontrasztját az alkotó a fejek méretével is hangsúlyozza. Az előbb idézett mondat itt hangzik el.rnrnA tizenkettedik stációt – Jézus meghal a kereszten – szándékosan hagyta ki a művész. A péterrévei templom domborművei között sem szerepel ez az állomás.rnrnrnA piéta, a tizenharmadik kép. Anyja ölébe fektetik, miután leszedték a keresztről. Mária összezárt ujjai, keze tartása a szenvtelenséget mutatják, aki még most is óvja, félti. Könnyektől felpüffedt arcán örökös fájdalom.rnrnA tizennegyedik stáció a sziklasírba temetést eleveníti fel. Jézus halott arca békességet mutat, a föléje hajoló alak pedig az érthetetlenséget sugározza. Mintha azt kérdezné, miért hagytuk, hogy így legyen?rnrnVégül az utolsó, a tizenötödik stáció, ami Jézus feltámadását ábrázolja. A megbocsátó.rnrnA tárlaton a művész egyéb alkotásait is megcsodálhatjuk. Történelmi figurákat bemutató alkotásai éppúgy szerepelnek, mint korai grafikái vagy márványszobrai.rnrnrnA szintén kiállított, A sejt lázadása című, több mint kétméteres fa szoborban – amit egy rönkből faragott ki –, van ólomberakás, többféle kő, hegyikristály. Az alkotó ezek megjelenítésével a sokszínűségről akart szólni. Így vall egy interjúban erről: „Mindig is érdekelt a kísérletezés, az, hogy hogyan mutat egymás mellett többféle anyag. Próbáltam valami újdonságot teremteni ezzel, valami mást, mint ami megszokott.”rnrnFarkas Tibor alkotásain nemcsak az ábrázolni kívánt alakok és gondolatok jelennek meg, de a természetes anyag iránti alázat és csodálat is – törekvés arra, hogy minél többet megőrizzen a matéria eredeti szépségéből.rn

18.Cserenkó Gábor2016.04.19 14:00
http://www.kalocsaineplap.hu/hu/content/farkastibi/
cserenko@gmail.com
16.Wolf Tibi2013.11.04
Köszöntelek a weboldalamon

   1   

Név

E-mail cím

Üzenet

  add meg az ellenőrzőkódot!   

Küldés